Mi már sosem leszünk azok,
akiket egy fedél alá rakott
az álmodozások szele-
olyanokká sem válunk
kik racionalitásuk
mezsgyéjén
sakkoznak maguknak teret.

Nem simulok bele a tájba.
Amikor lent a jó, az égre nézek -
s ha mindenki
fölfelé mutat,
lehajtom fejem.

Ez a szerelem.

Óvatosan pillantok rád.
Másra figyelsz.
Allűröktől mentes övezet.

Az esték játszótérre néztek.
Homokvárakat építettem - Neked.

Kis lapátommal egyengettem az utat...vártól - várig.
Kéktől a szivárványig,
alagút nélkül.

Hajnalok görnyednek súlya alatt.
Fuldokol a csend. Beleszédül...

Az évek lapátom alá görbülnek.
Már tudom.
Kiáltom és suttogom:

Sosem leszünk azok,
akiket egy fedél alá rakott
az álmodozások szele.

Mégis...

Homokváramban én is
homokszem vagyok...

2011. május 8