Idegen a tél...

Ágakra fagyott 

tükörhöz

tapad a szél.

Nem érez. Rideg.

Csend van és hideg.

Zúzmara öleli a kéményeket

markában tegnapi a füst,

háztetőket fojtogat 

érzéketlen üveg- ezüst…

A múlt küszöbére meleg vetül.

Félek. Néma madár repül…

 Nyomorékká lett az este

egy emlék kiabál…

a belázasodott percekre

borogatást visz

a hallgatás...

Szemét zárva tartja a jelen.

Csendes a tél és idegen...